Élelmiszer eladó – egy szakma, amelyre mindig szükség lesz

Az élelmiszer eladó egy olyan szakma, amely soha nem fog kimenni a „divatból”, és akármilyen politikai és gazdasági helyzet jön, élelmiszer eladókra mindig szükség lesz. Ha olyan foglalkozást szeretnél, amely gyorsan elsajátítható, amellyel könnyen el tudsz helyezkedni, és a tanfolyam akár alapfokú iskolai végzettséggel is elvégezhető, akkor az élelmiszer eladó képzéssel érdemes közelebbről megismerkedned! 

Mindannyian emlékszünk még, hogy amikor megjelent Magyarországon is a koronavírus járvány, rengetegen elveszítették átmenetileg vagy tartósan a munkahelyüket. Azonban voltak olyan szakemberek, akikre a legszigorúbb karantén időszakában is szükség volt, és akiknek akkor is volt munkájuk (és fizetésük), amikor az ország nagy részét megbénította a járvány. 

Az egyik szakma, amelyre a válsághelyzetek alatt is mindig nagy szükség van, az élelmiszer eladó. Hiszen a boltok, hipermarketek, szupermarketek, közértek és egyéb üzletek akkor is nyitva kell tartsanak, amikor sok más cég bezárni kényszerül a kapuit. 

Mit érdemes tudni az élelmiszer eladó munkakörről? 

Az élelmiszer eladók rendszerint élelmiszereket fogalmazó üzletekben dolgoznak, és legfontosabb feladatuk, hogy ellássák a termékek értékesítéséhez kapcsolódó tevékenységeket. 

Ilyen tevékenység a vásárlók tájékoztatása és kiszolgálása, a pénztár kezelése, a termékek, termékcsoportok ízléses és kreatív módon történő kihelyezése. Továbbá az eladásra kínált áru higiéniai és egyéb szempontoknak megfelelő tárolása és kezelése, a pultépítés, a készletellenőrzés, a fogyasztói árak feltüntetése. 

Ha ezt a szakmát választod, emberekkel fogsz dolgozni – segíted őket abban, hogy a vásárlási folyamat gördülékeny és gyors legyen, és pozitív vevőélménnyel távozzanak a boltból. 

Munkád során ügyelsz a megfelelő higiéniára, és betartod a munkavédelmi, tűzvédelmi, környezetvédelmi és élelmiszer-biztonsági előírásokat. 

Szükség esetén kezeled a panaszokat, és vezeted a szükséges dokumentációkat. 

Munkaidőd és munkarended az adott kereskedelmi egység nyitvatartási rendjének megfelelően alakul. A szokásos, nappali munkarend mellett előfordulhat hétvégi és éjszakai munkavégzés is, például egy éjjel-nappal nyitva tartó üzletben. 

Elhelyezkedési lehetőségek élelmiszer eladóként 

A képzés elsősorban élelmiszer-eladási feladatok elvégzésére készít fel, így ABC-kben, áruházakban, hiper- és szupermarketekben, élelmiszerboltokban, élelmiszer- és vegyiáru-kereskedésekben veszik majd legnagyobb használt a szaktudásodnak, de jó eséllyel kaphatsz állást egyéb szaküzletekben is, ahol a munkakör betöltésének a feltétele a bolti eladó végzettség.

A tanfolyam elvégzésével nem csupán alkalmazottként (részmunkaidőben vagy teljes munkaidőben), hanem akár vállalkozóként is elhelyezkedhetsz, és megnyithatod saját üzletedet, így nem kell attól tartanod, hogy a sikeres vizsga után nem találsz majd munkát. 

Sőt, ezzel a szakmával nemcsak a nagyvárosokban és a megyeszékhelyekben van esélyed munkát találni, hanem a kisebb vidéki településeken is, ahol jelenleg hiány van képzett eladókból. 

A kereskedelem biztos munkalehetőséget kínál férfiaknak és nőknek egyaránt, hiszen mindig szükség lesz olyan szakemberekre, akik hatékonyan és megfelelő ismeretek birtokában közreműködnek az élelmiszer-értékesítés folyamatában. 

A legfontosabb tudnivalók az élelmiszer eladó tanfolyamról

Az élelmiszer eladó tanfolyam alapfokú iskolai végzettséggel (8 általánossal) elvégezhető, azonban fontos, hogy rendelkezz azokkal a tulajdonságokkal, amelyek alkalmassá tesznek arra, hogy élelmiszer eladóként tevékenykedj, és komfortosan érezd magad a munkakörödben. 

Ilyen kulcsfontosságú tulajdonság a kiváló kommunikációs készség – hiszen nap mint nap szót kell értened a vásárlókkal, a közvetlen munkatársaiddal és a bolt többi dolgozójával (árufeltöltők, takarítók, szállítók, vezetőség stb.) Ha könnyen teremtesz kapcsolatot, és könnyen szót értesz különböző típusú emberekkel, akkor ez a szakma neked való! 

Az is fontos, hogy érdeklődj a kereskedelem iránt, precíz és pontos légy, és ne riadj vissza a pénzkezelés gondolatától és az ezzel járó felelősségtől. A kedvesség, rugalmasság és a türelem is olyan személyiségjegyek, amelyek hasznosak lesznek majd ezen a pályán. 

Mit adhat neked az élelmiszer eladó tanfolyam? 

Ha jelentkezel az élelmiszer eladó képzésre, megismerheted az árubeszerzés folyamatát, a kereskedelmi egységek szabályos működését, megtanulod megfelelően tájékoztatni a vevőket, kezelni a reklamációkat és panaszokat. 

Megismerkedsz az áruk megfelelő tárolásának és optimális kezelésének alapvető szabályaival, valamint az állagmegóvással kapcsolatos feladatokkal. 

Képes leszel vezetni a bolti adminisztrációt és szakszerűen elvégezni a leltározási teendőket. Elsajátítod az árképzés szabályait, a bizonylatok szabályos kiállítását, a tűz- és munkavédelmi előírásokat, továbbá tájékozott leszel az egyes élelmiszertípusok jellemzőit illetően. 

Ahogy láthatod, rendkívül sokrétű tudással fog felvértezni a képzés, és feladataid rendkívül színesek és változatosak lesznek, így nem kell attól tartanod, hogy a munkád unalmas és monoton lesz. 

Hogyan zajlik az élelmiszer eladó képzés? 

A tanfolyam online zajlik, így otthonod kényelméből, a gép előtt ülve szerezheted meg a élelmiszer eladó munkakör betöltéséhez szükséges tudást mindössze három hónap leforgása alatt.

Az órákat szombati napokon tartjuk meg, hogy munka mellett is részt vehess a képzésen. Az órák interaktívak, vagyis bármikor lehetőséged van kérdéseket feltenni a tanárnak, és akár közösen is megbeszélhettek egy-egy témakört. 

Akkor sem kell aggódnod, ha egy-egy alkalommal nem tudsz részt venni az órákon, vagy ha valamit nem tudtál megjegyezni vagy leírni, mivel a tanórák bármikor visszanézhetők (ugyanis felvétel készül róluk, amelyeket a tanulók rendelkezésére bocsájtunk). Ha a leírtak alapján úgy érzed, vonz a kereskedelem világa, és szívesen dolgoznál egy kereskedelmi egységben élelmiszer eladóként, akkor jelentkezz minél előbb az online elvégezhető tanfolyamra, és szerezd meg az ehhez szükséges ismereteket és képesítést!

TOVÁBBI BEJEGYZÉSEINK...